Fabricius-ház

Fő tér 6.

Névadója – Fabricius Endre városbíró, polgármester – 1806-ban vette meg a házat. Baráti szálak fűzték Petőfi Sándorhoz, aki a legenda szerint a laktanyából kiszökve itt öltözött át civil ruhába, hogy elmehessen Liszt Ferenc koncertjére.

Egyik érdekessége, hogy a ház alatt római fürdő maradványaira leltek a régészek. A XIV. században a telken két ház állt, a hátulsó épület már akkor két emeletes volt. Gyönyörű a gótikus nagyterme, figyelemre méltó a XVII. században épült udvari loggia és a hátulsó traktus gótikus és barokk pincéje is. Az épület tulajdonosai mindig gazdag és tekintélyes polgárok, kereskedők voltak.

Az épület három kiállításnak ad otthont.

A pincerészen, a római-kori kőtárban, Scarbantiából, a római kori Sopronból, illetve környékéről előkerült kőemlékek láthatók. Az épület hátsó traktusának két emeletén a „Háromezer év a Borostyánkő út mentén” című régészeti kiállítás, a homlokzati szárny első és második emeletén a XVII. és XVIII. századi polgári lakáskultúrát mutatja be a Soproni Múzeum.

A hely belső panorámái

  • Fabricius Ház - 1. terem
  • Fabricius Ház - 2. terem
  • Fabricius Ház - 3. terem
  • Fabricius Ház - Emelet 1. terem
  • Fabricius Ház - Emelet 2. terem
  • Fabricius Ház - Folyosó és konyha
  • Fabricius Ház - Kiállítás 1. terem
  • Fabricius Ház - Kiállítás 2. terem
  • Fabricius Ház - Kiállítás 3. terem
  • Fabricius Ház - Kiállítás 4. terem
  • Fabricius Ház - Kiállítás 5. terem
  • Fabricius Ház - Kiállítás 6. terem
  • Fabricius Ház - Kiállítás 7. terem
  • Fabricius Ház - Pince 1. terem
  • Fabricius Ház - Pince 2. terem
  • Qr kód


    Nagyobb méret