Szentháromság szobor

Fő tér

A szobor barokk pompája, gomolygó, mozgalmas díszítésével a Fő tér ékköve, noha elkészülte egy szomorú eseményhez fűződik. A fogadalmi szoborcsoportot 1695-1701 között Löwenburg Jakab emeltette, hogy feleségét, Késmárki Thököly Éva Katalint megmentse a pestisjárványtól – innen a szobor népies neve is, a pestis oszlop. A járvány erősebb volt, 1702-ben a szobor felavatásakor a felesége már nem élt. A magas talapzati résznél a család védőszentjei körében a két alapító térdeplő szobra kapott helyet. A két alapító mellett baloldalon Szt. Jakab, felette Szt. Anna, jobb oldalon Szt. István és felette Szt. Katalin. A hátsó oldalon páduai Szt. Antal a gyerekkel, felette Szt. Borbála kehellyel és pálmaággal, a másik oldalon Nepomuki Szt. János a kereszttel és felette Szt. Rebeka alakjai láthatók. Középen a kőfelhőből kilépő csillagkoszorús imádkozó nőalak (Szeplőtelen Szűz) mögötte a virágokkal, indákkal, gyümölcsökkel díszített csavartoszlopon kis puttók igyekeznek a korinthoszi oszlopfőn lévő Szentháromság felé.

A magyarországi barokk szobrászat egyik legkiemelkedőbb alkotásaként jegyzett Szentháromság-szobor jól beilleszkedik a tér különböző stílusú műemlékeinek összhangjába. Kültéri csavartoszlop-kivitelezését Közép-Európában először ennél a szoborcsoportnál alkalmazták, érdekessége ebben is rejlik.

Qr kód


Nagyobb méret