Szent György templom

Szent György utca 7.

Az 1392-1398 között épült gótikus kápolnát a XVII. században barokkosították. 1606-tól 1674-ig az evangélikusok használták, majd a jezsuiták kapták meg. 1676-ban leégett, jelentősen megrongálódott, de egy éven belül újra tető alá került. 1720-ig felújították és barokkosították, majd a rend feloszlatását követően 1780-ban az új Szt. György káptalan kapta meg. A templomot tűzvészek, földrengések és az 1944-45-ös bombázások is pusztították, ezért többször fel kellett újítani, így vált a belváros egyik legszebb templomává.

Az egyhajós templomot északról és délről négy-négy oldalkápolnával megnagyobbították, kívülről barokk homlokzatot kapott. Az orgonakarzat, a szószék eredeti barokk, a gótikus keresztboltozatok közeit szép kivitelű barokk stukkódíszekkel látták el. A belső falfelület tobzódik a barokk stukkóelemektől, melyek nagy részét az olasz származású Conti Péter alkotta. A kápolnák képeit – Dorfmeister István és Schaller István alkotásait – a háború megsemmisítette, az új freskók Wosinszky Kázmér, Balfon élt festőművész munkái. A domborművek egy részét Szakál Ernő alkotta. Az ország egyik legjelentősebb barokk orgonáját 1734-ben az Esterházy család építtette.

A hely belső panorámái

  • Szent György templom oldalkápolna
  • Szent György templom, Bejárat
  • Szent György templom, Oltár
  • Szent György templom, Orgona
  • Szent György templom, templombelső 1.
  • Szent György templom, templombelső 2.
  • Qr kód


    Nagyobb méret