Scarbantia Régészeti Park

Városház utca 6.

A Városház utca 1890 után, az új városháza építésével alakult ki. Az alapozáskor 4 méter mélységből rengeteg római kori lelet került elő, igazolva, hogy Sopron a római kori városra, Scarbantiára épült, a lerombolását követő kb. 600-700 évvel később.

Az 1960-as évekig működő mozi lebontását követően megkezdődhettek a feltárási munkák. A Városház utcai Scarbantia Régészeti Park Sopron csaknem 2000 éves építészetével ismerteti meg a látogatót.

Római kori utca, várfal, épületfal-maradványok, fűtési csövek, edények kerültek elő. Láthatjuk a fagerendás szerkezetet, a „vörös sánc” egyedi, soproni megoldását.

Szemünk elé tárul a középkori fogas várfal és a bástyák, majd a törökök idején befalazott lőréses védelmi rendszer. A törökök kiűzését követően a várárok lecsapolása, majd feltöltése adta a lehetőséget, hogy a várfalon kívül vásártér kapjon helyet. Ennek folytatása volt a Várkerület üzletsorának kialakítása. Szemléletes, ahogy a várfalon kívüli, különböző szélességű és magasságú házak követik a várfal ívét.

Qr kód


Nagyobb méret