A Széchenyi téren található Széchenyi szobra. Városunk első díszpolgárát regényes szerelem fűzte Seilern Cresence-hoz.
A gróf 1824-ben találkozott Zichy Károllyal és feleségével, Crescence-szal. Széchenyi azonnal beleszeretett a nőbe, és érzelmeit nem is tartotta titkokban: levelekkel ostromolta, és minden alkalmat megragadott, hogy a közelébe kerüljön. A botránnyal fenyegető helyzetet Crescence oldotta meg, amikor hódolója leveleit visszaküldte, a társasági eseményeken pedig tartózkodóan viselkedett vele. Széchenyi ekkor elhatározta, hogy tetteivel fogja megnyerni az asszony szívét. Kis túlzással ennek az elhatározásnak köszönhetjük a magyar reformkort.
Néha az asszony válaszolt a neki írt levelekre, máskor elégette azokat. Széchenyi megküldte reformtárgyú munkáit Crescence-nak, aki a férfi kedvéért tanult meg magyarul, hogy elolvashassa.
1834-ben hírt kapott: Zichy meghalt. Azonnal hazautazott, és felajánlotta szolgálatait az özvegynek. Crescence, aki éppen hetedik gyermekével volt terhes, a szülés után vallotta meg érzelmeit. 1836-ban házasodtak össze, 2 közös fiuk mellett Széchenyi sajátjaként felnevelte Crescence 7 gyerekét és Zichy gróf előző házasságaiból való 7 gyerekét is.
Amikor Széchenyi a döblingi elmegyógyintézetbe került, megpróbálta rávenni feleségét, hogy váljon el tőle. De ő nem hagyta el, Bécsbe költözött, hogy minél többször meglátogathassa. Végül a gróf családja védelme miatt az öngyilkosságot választotta.