A Storno-ház mellett áll a Tábornok-ház, vagy Lackner-ház, mely Lackner Kristóf háza volt. A ház főhomlokzatát Lackner idejében alakították ki, a klasszicista erkély később készült. A ház kapuja felett olvasható Lackner jelmondata: Fiat voluntas tua - Legyen meg a Te akaratod. Lackner Kristóf Sopron város polgármestere volt a 17. század elején. Ezekben a mozgalmas, háborús időkben vezette a város ügyeit. A közügyek mellett időt talált a tudományokra, költészetre, egyházi- és társadalmi ügyekre is. Széles látókörét négyévi olaszországi egyetemi tanulmányai alatt szerezte. Páduában avatták doktorrá 1595-ben. Mint az evangélikus líceum felügyelője, iskolai törvényeket alkot; hittestvéreinek prédikál; rézmetszeteket készít; Sopron első tudományos-irodalmi egyesületét szervezi. Továbbá iskolai drámákat, valláserkölcsi-, jogi-, katonai műveket is ír. Külső megjelenésében is megnyerő egyéniség lehetett, hiszen „szép doktornak“ hívták.
24 évesen vette feleségül Gürtner Orsolyát, aki első férjével 24 évig élt házasságban és vagy 30 évvel idősebb volt nála. Nem kétséges, hogy Lackner ezzel a házassággal vagyont, hatalmi pozíciót keresett. A késői boldogsághoz csak halála előtt jutott. Nem tudjuk, mikor került házukba Pauer Márta - valószínű már 10 éve vezette a háztartást -, amikor Lackner megözvegyülve 1631-ben feleségül vette, nem törődve a város ellenszenvével. Ezt a második házasságot már a temetésen elhangzó gyászbeszéd is – az özvegy jelenléte ellenére – ellenségesen magyarázza.